Nyaralni menni kisbabával nagy élmény, strandolni még nagyobb, főleg ha olyan helyre megyünk, ahol a strandon biztonságosan lehet fürödni, kisgyerekeknek is találunk elfoglaltságot és ha kedvünk van hozzá, az egész napot is kényelmesen ott tudjuk tölteni.

Én a kisfiam születése előtt is inkább a természetes vizeket kedveltem és választottam a strandoláshoz, mint a mesterséges klóros medencéket, strandokat. Nem állítom, hogy soha nem fordulok meg egy budapesti zsúfolt strandon, mert annak is van egyfajta hangulata, de azért ne is hasonlítsuk össze egy Balatoni fürdővel. Szeretnék nektek bemutatni 6 strandot a Balaton körül, amiket én magam is kipróbáltam babával, családdal együtt.
1. Balatonlelle Napfény Strand és Élményfürdő

Ezt a strandot azért kedveltük meg, mert nagy a homokos partszakasza, ahol élvezik a gyerekek a homokozást. A strandnak vannak élménymedencéi is, nemcsak kisgyerekeknek, a nagyobb gyerekeknek pedig több csúszda is található itt. Igazi tengerparti hangulatú a strand, hiszen puha homok van, sekély és lassan mélyülő vízben fürdőzhetünk. Játszótereket is találunk, többet is, ami nem kifejezetten kúszó-mászó babáknak van, de azért lehet válogatni a játékeszközök között. Továbbá baba-mama szolgáltatásokkal és vízi kalandparkkal is rendelkezik a fürdőhely.
2. Fonyódi Panoráma Strand
Ez az egyik legkedveltebb fürdőhely a déli parton. A neve nem véletlenül panoráma, hiszen elképesztő látványt nyújt a Balaton északi partjára, Badacsonyra és a tanúhegyekre. Ezen a strandon lenni naplementekor különösen csodálatos érzés. Teljesen gyerekbarát, lassan mélyülő homokos partszakasza van, ahol a gyerekek könnyen tudnak játszani és természetesen játszótérrel is rendelkezik. Gyakran csak a kilátásért jönnek ide az emberek, nem csupán csak strandolni. Egyszerre pihentető ez a hely, ugyanakkor a széles kínálat miatt gyakran látogatják, így népszerű is ez a fürdőhely a Balatonon.
3. Balatonfenyves Központi strand

Ez a fürdőhely a település legnagyobb és legnépszerűbb strandja. Előnye, hogy ingyenesen látogatható, ezért is kedvelik annyira a családok. A szabadstrand lassan mélyülő és homokos partszakaszból áll. Árnyékot is találunk, rendezett az egész strand és a kicsiknek játszótér is van itt. Ez a fürdőhely családias hangulatú, olyan mint maga Balatonfenyves. Egy kisebb, mégis nagyon hangulatos település. A naplemente innen is gyönyörű, így az esti sétákat is jó ide szervezni és időzíteni.
4. Diási Játékstrand, Gyenesdiás
Nekünk ez a hely a kedvencünk. Egy igazi gyerekparadicsom és maximálisan családbarát. Talán ez a Balaton legismertebb és legkedveltebb gyermekbarát strandja. Évek óta kiemelkedő minősítést kap, ami nem véletlen. Van több korosztály számára is kialakított játszótér, mászókák, hinták, csúszdák. A vízben is vannak játszóeszközök. A sekély partszakasz miatt a legkisebbek is biztonságban pancsolhatnak. Szolgáltatásai közé tartozik a baba-mama szoba pelenkázóval és a családbarát mosdók. Nyáron rendszeresen szerveznek gyermekprogramokat, animációkat és kézműves foglalkozásokat is. Ezen a strandon a „gyerekzsivaj” a normális, épp ezért olyan népszerű a családok körében.
5. Vonyarcvashegyi Lido strand
Ez a strand a Balaton északi partjának a legkülönlegesebb fürdőhelye. Itt nem csak fürdeni lehet, hanem a család minden tagjának igazi élményközpontot kínál. Jellemzői közé tartozik a nagy tágas, füves terület, családbarát partszakasz, homokozó és játszóterek. A strandon nagy vízi csúszdák, vízi játszótér és kalandpark is található. A kicsit idősebbeknek a Balaton egyetlen vízisípályája is itt van. A fürdő fizetős, de ár-érték arányban elég kedvező. Egy olyan hely, ahol a család minden tagja egész napra talál magának elfoglaltságot.
6. Balatonfüredi Kisfaludy strand
A Kisfaludy strand Balatonfüred egyik legnagyobb és legnépszerűbb fürdőhelye. Eléggé modern a kialakítása és széles a szolgáltatáskínálata, így a családok nagyon szeretnek ide látogatni nyáron. Sok árnyékos hely is van, nem csak a „tűző napon” pihenhetünk. Északi part ellenére sekélyen mélyül a vize, több játszótér van, több csúszda és homokozó is. Nemcsak a Balatonba lehet fürödni, hanem élménymedencék és vízi csúszdák is vannak. Ez a strand egy igazi nyári élményközpont. Egész napos pihenésre abszolút alkalmas.

Hasznos extra tippek a strandoláshoz:
• ami elengedhetetlen: az úszópelenka, nedves törlő, sima pelenka és textil pelenka
• amit csomagolni szükséges: víz, hűtő táska, gyümipüré
• ami fontos lehet: UV sátor, ha esetleg elaludna a pokrócon a baba
• ami hasznos: naptej 6 hónapos kor felett, de a legjobb ha a legtöbb időt árnyékban töltitek, és ha lehet délelőtt vagy késő délután strandoljatok, amikor a nap már nem olyan erős
• ami mindig jó, ha van: valami játék (rágoka, plüss, homokozó készlet)

A babával való strandolás nem mindig könnyű és pihentető, de ezek az emlékek azok, amikre később nagyon jó visszagondolni vagy a képeket, amiket készítünk visszanézni. Kicsit olyan minden egyes strandolás, mint egy nyaralás, főleg ha az egész napot a fürdőhelyen töltjük. Ezekre az alkalmakra rengeteg jó strand közül választhatunk, amik nem csak fürdést kínálnak, hanem gyönyörű panorámában tölthetjük a napot. Egyszerre pihentető és élménydús is lehet. Most már nem kell feltétlen a déli part mellett dönteni, ha sekély vizet keresünk, az északi parton is kialakítanak ilyen partszakaszokat. A Balatoni strandok természetközeli hangulata, a tágas füves területek, a homokos partok, a lángosos vagy éppen a palancsintázó, fagyizó elengedhetetlen ezeken a nyári napokon 🙂

Vélemény, hozzászólás?